97/1. A doboz ritmusa — A halk gőzsugár

Az antikvárium hátsó szobájában a délutáni csendet általában csak a száradó enyv halk pattogása és a régi papír édeskés szaga töltötte ki. Az Antikvárius épp egy tizenkilencedik századi atlasz kötését igazította meg, amikor a csomagszállító egy nehéz, tölgyfából készült, rézveretes dobozt helyezett le a pultra. A küldeményen sem feladó, sem címezés nem szerepelt, csupán egy finoman megmunkált, kerek sárgaréz számlap foglalt helyet a fedél közepén.
A tárgy első ránézésre teljesen hétköznapi, finommívű asztali órának tűnt, ám az Antikvárius avatott szeme azonnal kiszúrta a rendellenességet: a dobozon nem volt sem felhúzókulcs, sem rugóház. Ennek ellenére a belsejéből halk, ütemes kattogás hallatszott, mintha egy apró, precíz szerkezet már évek óta megállás nélkül dolgozott volna benne.
– Egy újabb hagyaték – morogta az Antikvárius, miközben nagyítóval a számlap fémkeretére hajolt. A mutatók nem az órákat mutatták, hanem apró, vésett skálákat, amelyek lassan, alig láthatóan mozdultak el minden egyes kattanásnál.
Amikor megérintette a doboz szélét, a fa meglepően meleg volt. A hátsó szoba polcain álló réz gyertyatartók halk rezonanciával vették át a doboz belső ritmusát, s az Antikvárius elégedetten bólogatott: az ilyen mechanikus ritkaságokért a gyűjtők vagyonokat fizettek.
Ekkor azonban a számlap közepén lévő apró rézszegecs halk sziszszenéssel kiemelkedett, s a résből egyetlen, vékony gőzsugár csapott a magasba.