70/4. A vasalt zsebkendő — Hiánytalan egyenleg

Mr. Henderson egy pillanatra sem jött zavarba. Hosszú rézcsipeszével gyakorlott mozdulattal ragadta meg a gőzpárában lebegő textíliát, mintha naponta emelne ki elnyelt ügyfelek után maradt személyes tárgyakat a padlórácsból. A hófehér vászonzsebkendő sarkában apró, hímzett monogram sötétlett, ám a gép meleg tisztítómechanizmusa alig két másodperc alatt eltüntette a cérnaszálak mentén meghúzódó utolsó porszemcsét is.
– Kiváló. A frissítési és vasalási különdíj automatikusan levonásra került a letéti alapból – nyugtázta szaggatottan Henderson, miközben a makulátlanul hajtogatott textilt a hármas számú leltári fiókba csúsztatta.
A gőzhajtású iktatórendszer mély, elégedett dörgéssel nyugtázta a tranzakciót. A sárgaréz számlálótárcsák sebesen pörögtek, majd egyetlen tompa kattanással beálltak a tökéletesen kiegyensúlyozott nullás egyenlegre. A vastag, bőrkötésű főkönyv nehéz fedele magától csapódott be, jelezve, hogy a bevételezési szakasz hivatalosan és visszavonhatatlanul lezárult. Henderson megkönnyebbült, hűvös sóhajt préselt ki magából, majd finoman megtörölte homlokát: a leltáregyenleg hibátlan volt, a hiánytalan elszámolás pedig a hivatali rend legfőbb pillére.
Ekkor azonban a hátsó traktus sötétjéből halk, ritmikus kopogás indult meg a polcok rejtett futószalagján. Egy apró, viasszal lepecsételt fahenger gördült ki a homályból, és pontosan az íróasztal szélén álló tintatartó mellett állt meg.