Meghökkentő mesék · Meghökkentő mesélő
392/6. A gyűjtő kézikönyve — Az ízléses kötelezettség
Szenes úr egy pillanatig zavartan bámulta a gondosan faragott pipát. Dohányozni sosem dohányzott, mi több, a pipa gondolata is távol állt tőle, mint egy józan ember a szürreális szalonoktól. A rendszer azonban nem tűnt úgy, hogy különösebben érdekelnék az egyéni preferenciák; a prémium öltözék fogalma nyilvánvalóan túlmutatott a személyes kényelmen vagy logikán. Elgondolkodott, vajon a kollekció következő eleme egy monokli, vagy talán egy cilindertop lesz, amit az üvegvitrin mennyezetéről lógatnak le. Mégis, a remény halvány szikrája pislogott benne: talán ez az egész egy bonyolult beléptetési protokoll része, egy különleges dress code a szabadulás kapujában.
Óvatosan, mintha egy robbanószerkezetet tartana, Szenes úr a kezébe vette a pipát. Nehéz volt, sima, és a fahéj mellett egy édeskés, meleg dohányillat kúszott fel orrába. Már csak egy whiskys pohár hiányzott a képhez, hogy tökéletes legyen az illúziója egy tévedésből múzeumba került, elegáns úriembernek. Felidézte a régi idők képeit, ahol az urak ilyen kellékekkel pózoltak a kandalló előtt. Itt azonban nem volt kandalló, csak a zúgó gépek hideg valósága.
Amint a pipa a kezébe került, a gépből ismét egy halk zúgás hallatszott, ami ezúttal mélyebb, rezonálóbb volt, mint az előzőek. A piros LED, amely időközben halvány narancssárgára változott, most vibrálni kezdett, mintha egy régi, elfeledett gramofon indult volna el. Egy halk, dallamosan zörgő hang töltötte be a teret, olyasmi, mint egy elhangolt zongora távoli akkordja, de mégis… megnyugtató. Vagy legalábbis kevésbé fenyegető, mint a korábbi gépzajok.
Ezt követően egy apró, rézszínű fiók csúszott ki az üvegvitrin alsó pereméből. Benne egy miniatűr, bőrbe kötött könyv pihent, aranyozott lapélekkel és egy apró, rézkapoccsal. A borítóján alig olvasható betűkkel a következő felirat állt: „A Prémium Gyűjtő Emlékiratai – Bevezető Kötet.” Szenes úr tekintete megakadt a könyvön, és hirtelen elfelejtette a pipát. Újabb kellék, vagy talán egy útmutató? A rendszer nem engedte, hogy unatkozzon.
Óvatosan, mintha egy robbanószerkezetet tartana, Szenes úr a kezébe vette a pipát. Nehéz volt, sima, és a fahéj mellett egy édeskés, meleg dohányillat kúszott fel orrába. Már csak egy whiskys pohár hiányzott a képhez, hogy tökéletes legyen az illúziója egy tévedésből múzeumba került, elegáns úriembernek. Felidézte a régi idők képeit, ahol az urak ilyen kellékekkel pózoltak a kandalló előtt. Itt azonban nem volt kandalló, csak a zúgó gépek hideg valósága.
Amint a pipa a kezébe került, a gépből ismét egy halk zúgás hallatszott, ami ezúttal mélyebb, rezonálóbb volt, mint az előzőek. A piros LED, amely időközben halvány narancssárgára változott, most vibrálni kezdett, mintha egy régi, elfeledett gramofon indult volna el. Egy halk, dallamosan zörgő hang töltötte be a teret, olyasmi, mint egy elhangolt zongora távoli akkordja, de mégis… megnyugtató. Vagy legalábbis kevésbé fenyegető, mint a korábbi gépzajok.
Ezt követően egy apró, rézszínű fiók csúszott ki az üvegvitrin alsó pereméből. Benne egy miniatűr, bőrbe kötött könyv pihent, aranyozott lapélekkel és egy apró, rézkapoccsal. A borítóján alig olvasható betűkkel a következő felirat állt: „A Prémium Gyűjtő Emlékiratai – Bevezető Kötet.” Szenes úr tekintete megakadt a könyvön, és hirtelen elfelejtette a pipát. Újabb kellék, vagy talán egy útmutató? A rendszer nem engedte, hogy unatkozzon.
Ebben a részben
Szereplők
- szenes-ur
Helyszín
- melyraktar
Előző jelenet szereplői
- szenes-ur
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.