388/9. A nyitott ajtó — Az önkéntes besorolás

A hátsó ajtó szélesre tárult, de a várt szigorú tekintetű ellenőr helyett egy nehéz, sárgarézzel pántolt utazóláda gördült be a helyiségbe a padlóba süllyesztett, eddig észrevétlen síneken.
– A beadvány feldolgozva – zendült meg a szellőzőből a fémes hang, melyet az oxigénmérő ritmikus ketyegése kísért. – Az érintési tilalmat megszegő entitás önkéntes bevallása elfogadva. A selejtezésre váró tétel azonosítva.
Az antikvárius értetlenül nézett a saját ujjaira, majd a csomagolósegédre, aki a pult alól sápadtan mutogatott a láda belső, bíborszövettel bélelt üregére. Mielőtt azonban a boltvezető akár egyetlen lépést is tehetett volna hátra, a pult mögül kinyúló két masszív rézkar határozott, mégis finom mozdulattal megragadta a kabátja gallérját. Nem volt ebben semmi erőszak, csupán a bürokratikus precizitás megkérdőjelezhetetlen természetessége.
A szerkezet zökkenőmentesen a nyitott ládába emelte az antikváriust. A nehéz fedél azon nyomban lecsapódott, s az óraműves pecséttömb egyetlen csattanással ráütötte a végleges záróviaszt.
– A 385-ös szektor feladata elvégezve – hallatszott a mennyezet felől, majd a szívócsőből rögvest egy gőzölgő teáskanna és egy friss péksütemény hullott a magára maradt csomagolósegéd ölébe.
A beállt csendet már csak egy magányos, porlepte ezüst zsebóra halk kattogása törte meg a kirakatban, amelynek mutatói hirtelen elindultak visszafelé.