388/8. A sárgaréz csipesz — Az iktatási kényszer

Az antikvárius dermedten bámulta a pultból kiemelkedő, türelmetlenül pattogó sárgaréz csipeszt. A szellőzőben megbúvó optikai lencse halk kattogással fókuszált újra, miközben hideg gőzsugár csapott ki a hajlékony rézcső illesztéseiből.
– Nyomtatvány hiányában a megfigyelési protokoll visszaszámlálást indít – hirdette ki a fémes hang, s a csipesz három egymást követő, ritmikus csattanással jelezte a bürokratikus türelmetlenséget. – Sürgősségi mulasztási pótdíj levonása öt másodperc múlva.
– Adjon neki valamit! – suttogta kétségbeesetten a csomagolósegéd a pult alól, s remegő ujjakkal egy összegyűrt, foltos csomagolópapír-fecnit csúsztatott fel a keményfára. – Bármit, ami papírnak vagy hivatalos iratnak látszik!
Az antikvárius jobb híján felkapta a fioláról levált, maratott betűs címkét, és óvatosan a csipesz szorításába illesztette. A szerkezet villámgyorsan berántotta a papírt a pult alsó fogaskerekei közé. Eltelt néhány gyötrő másodperc, míg odalent száraz darálás hallatszott, majd a lencse hirtelen elfordult róluk, és a szoba üres sarka felé meredt.
– A bizonylat elfogadva: „Érintési tilalom megszegése miatti önkéntes bevallás” címen iktatva – közölte a mechanikus hang. A pult oldalán ekkor egy kerek, rézből öntött számlálószerkezet ugrott ki, amely lassú ketyegéssel mérni kezdte a helyiség oxigéntartalmát.
A hátsó ajtó kilincse ekkor halk, fémes nyikordulással megmozdult felfelé.