388/6. A sárgaréz pecséttömb — Az automatizált zárolás

A szellőzőrács fémes csikordulással pattant ki a helyéről, s a sötét nyílásból egy súlyos, óraműves sárgaréz pecséttömb gördült elő a beépített sínpáron. Nem érkezett hús-vér ellenőr; a Hatóság a bürokratikus túlterhelésre tekintettel egy önműködő helyszíni bírságoló szerkezetet küldött a hivatali holtpont feloldására.
Az antikvárius gyorsan felidézte a Rendkívüli Illetékmentesség V. cikkelyét, s kétségbeesett mozdulattal a közeledő rézkarok alá csúsztatta a sárguló formanyomtatványt. A szerkezet belső fogaskerekei felzörögtek, s egy apró gőzpuffanás kíséretében lesújtott a nehéz bélyegzőfej. A papírt azonban érintetlenül hagyta: a pult keményfájába mart egy izzó, sorszámozott zárolási kódot.
– Ez nem a mentesítési bizonylat – suttogta a csomagolósegéd, miközben óvatosan hátrált a pult mögül. – Ez az azonnali vagyontárgyi zárlat.
A segéd megpróbálta félrelökni a ketyegő csomagot a szerkezet elől, ám a sárgaréz karok villámgyorsan rátekeredtek a viaszolt papírra, s a pult nyílásán át a mélybe süllyesztették azt. A fal mögötti hidraulikus reteszek egymás után kattantak be, végleg elzárva a hátsó szoba felé vezető utat.
A pecséttömb ekkor visszahúzódott, s belső rekeszéből egyetlen apró, sötétkék üvegfiola gurult ki a pult szélére, egyenesen az antikvárius megdermedt ujjai elé.