388/5. A beszorult nyomtatvány — A hivatali holtpont

A sípszó nem vészjelzés volt, hanem az automatikus iktatórendszer túlterhelési szünete. A sárgaréz szívócső egy pillanatra elernyedt, s a pult keményfája mély sóhajtással süllyedt vissza eredeti helyére. Az antikvárius óvatosan kibújt a tölgyfa könyvespolc mögül, majd a köpenye ujjával megtörölte az izzadt homlokát.
– Látja? – mondta némi bizonytalansággal a hangjában, miközben próbált uralkodni a térde remegésén. – A Kilences Számú Selejtezési Protokoll III-as alfejezete egyértelműen kimondja: ha a vákuumérték meghaladja a hatósági bélyegző ellenállását, a rendszer köteles felfüggeszteni a fizikai megsemmisítést.
A csomagolósegéd még mindig a padlón kuporgott, kezében egy nehéz, ólomtalpú rézbélyegzővel. A rézcső nyílásából ekkor finom, tintaszagú gőz csapott ki, majd a szerkezet kiszámított lassúsággal egy sárguló, harmadpéldányos formanyomtatványt tolt elő. A papír felső szélén vastag piros betűk hirdették a helyzet új státuszát: Átmeneti Hivatali Holtpont.
Az antikvárius felvette a pultról a nyomtatványt, s a szemüvegét az orrára tolva böngészni kezdte a parányi betűket.
– Ha harminc másodpercen belül nem hárítjuk el az eljárási akadályt – mormolta sápadtan –, a rendszer kirendel egy helyszíni ellenőrt, aki azonnali végrehajtási illetéket vet ki a helyiség teljes berendezésére.
A segéd kétségbeesetten a ketyegő csomagra pillantott, amiből ekkor halk, fémes kattanás hallatszott. A rács mélyén, a sötét szellőzócsőben valami nehéz sárgaréz tárgy kezdett lassan és ritmikusan közeledni.