387/5. A sárgaréz bárca — A téves iktatás

Az új vevő óvatosan előrelépett, majd két ujjal megfogta a dróton lebegő, számozott fémbárcát. A gravírozott betűk láttán a torka elszorult egy pillanatra, ám megrázta a fejét, s gyorsan bürokratikus magabiztosságot kényszerített az arcára.
– Ez csupán egy másodlagos iktatási kód – jelentette ki túlzott határozottsággal, miközben a sarokban lapuló csomagolósegéd feszülten figyelte a mozdulatait. – A mélyraktár automata szortírozó rendszere nyilvánvalóan egy korábbi felülvizsgálati aktát sorolt át a jelenlegi tételhez. Teljesen megszokott igazgatási apróság. Semmi ok a fennakadásra.
Az antikvárius szaggatottan beszívta a levegőt, s remegő ujjal mutatott a padlólemezek résére, ahol a kaparászás fémes zakatolássá erősödött.
– De uram... azon a bárcán az ön neve szerepel – suttogta szinte alig hallhatóan.
A vevő megrázta a fejét, s határozott mozdulattal a mellényzsebébe csúsztatta a rézlapot.
– A nevek felcserélhető változók a rendszerben – felelte hűvösen. – A statikai illeték rendezve van, a hordárok munkája fel van függesztve. A pincei vákuumcső csupán a selejtezési nyugtát készíti elő a végleges lezáráshoz.
Abban a pillanatban a csapóajtó nyílásából halk pukkanással egy polírozott sárgaréz henger pattant ki, amely egyenletesen pörgő számlálótárcsáival éppen a csomagolósegéd cipője orránál állt meg.