387/2. A sötét hordárszekér — A hiányzó fedezet

A boltajtó csikordulva tárult ki, s a párás utcáról két magas, kerek gumikötényt viselő hordár lépett a helyiségbe. Nem szóltak egyetlen szót sem, csupán egy-egy súlyos, olajozott rézbilincset helyeztek a pult szélére, szigorúan mért távolságra a tintafoltos iktatókönyvtől.
– A készpénzes kiegyenlítés az éjféli műszakváltás miatt jelenleg szünetel – jelentette ki az új vevő, s mozdulatlan tekintetével végigmérte a fal mentén lapuló antikváriust. – A szabályzat negyedik pontja értelmében a hiányzó csomagolási illeték helyettesíthető a helyiség rögzített ingóságaival.
Az antikvárium hátsó szobájában ekkor éles fémhanggal kattant valami. A gázlámpa kékeszöld lángja magasra csapott, s a rejtett rézcsövekből finom, kénes szagú gőz szivárgott elő. A két hordár azonban nem a lezárt ládához lépett, ahogyan azt a kereskedő várta, hanem szisztematikus mozdulatokkal elkezdték leszerelni a pult alatti sárgaréz állványzatot.
– Várjanak! Az a berendezés nem része az eladásnak! – tiltakozott az antikvárius reszkető hangon, ám a vevő egyetlen szintetikus kézmozdulatára a papíron lévő vörös elszíneződés kemény viaszpecsétté dermedt.
– Minden szerkezet, amely a bizonylat kiállításának pillanatában a csomagolósegéd hatósugarában tartózkodik, automatikusan tartozéknak minősül – felelte a vevő hűvös, kimért nyugalommal.
A padlódeszkák alól ekkor mély, fémes tompa kongás hallatszott, mintha egy hatalmas óraszerkezet elszabadult ingája csapódott volna a pincefalnak.