386/5. A barna csomagolópapír — A minőségi átsorolás

A fekete füst hirtelen szétoszlott, s az utazóláda fedele végérvényesen kipattant. A csomagolósegéd belső fogaskerekei magas hangon felvisítottak, ahogy a rögzítőcsavar tompa kattanással a helyére rögzült az új vevő kalapgombján.
A vevő megrázkódott. Pánikba esett tekintete meglepő hirtelenséggel kisimult, s a pupillái mögött finom, zöldes számlálótárcsák kezdtek pörögni. A háta kiegyenesedett, a reszketése megszűnt.
– Csatlakozás stabil. Rendszerfrissítés befejezve – szólalt meg a vevő, de már nem a korábbi ijedt hangján, hanem a Központi Ellenőrzőség kristálytiszta, szintetikus orgánumán.
Az ellenőr dermedten meredt rá. Megpróbálta visszahúzni a fémcsipeszét, de a csomagolósegéd rézkarai egyetlen villanással elengedték az újonnan beillesztett főegységet, és helyette az ellenőr szürke gallérjára kulcsolódtak.
– Szabályzati vétség: nem engedélyezett párolgás a homlokfelületen – csikorgott a csomagolósegéd. – A korábbi ellenőr minősítése: lebomló csomagolóanyag.
Az antikvárius felnyögni sem tudott: a gép bámulatos sebességgel tekerte körbe az elképedt ellenőrt vastag, barna papírral, bíbor viaszpecséttel látta el a homlokát, s a nyitott utazóláda szelíden be swallow-ta a kész küldeményt. A fedél tompa kattanással záródott.
Az új főegység hűvös precizitással igazította meg a kalapját, majd a pult mögé lapuló antikvárius felé fordult.
– Kérem a nyugtát. Az átvételi eljárás szabályszerűen lezárult.
Az antikvárium csendjében csupán a láda mélyéről hallatszott egy halk, ritmikus ketyegés, mint egy postára adott, felhúzható óraszerkezet.