386/3. A réz tolómérce — A helyszíni átsorolás

A gőzpöffentés lassan feloszlott a félhomályos antikváriumban, de a levegőben bent rekedt a meleg gépolaj és a megpörkölt bíborviasz fanyar szaga. Az ellenőr fel sem nézett az aktákból, úgy simította el a még meleg pergament az antikvárius karcolt íróasztalán, majd a félig nyitott ajtónál veszteglő új vevő felé fordította hűvös, szürke tekintetét.
– Önnek, uram, nincs érvényes áthaladási engedélye a hármas számú lerakóövezethez – jelentette ki a bürokraták megszokott, gépies precizitásával. – Ebből kifolyólag az átadás-átvételi jegyzőkönyv 402-es pontja azonnal életbe lép.
Az antikvárius szeme tágra nyílt, s a réztoll kiesett a remegő ujjai közül.
– De hiszen ő a vásárló! – dadogta szaggatottan, miközben a pult szélébe kapaszkodott. – Kifizette a vételárat!
– A pénz csupán fémes tulajdonjog-illúzió – válaszolta az ellenőr fapofával, és a szürke kabátja belső zsebéből egy hajlított réz tolómércét húzott elő. – Mivel a csomagolósegéd leszerelési igazolása még nem száradt meg teljesen, ez a helyiség átmeneti minősítést kapott. A vevő úr jelen pillanatban nem vásárló, hanem leltári kiegészítő alkatrész.
A zöld kalapos vevő hátrált volna az utcára, ám az ellenőr egyetlen szigorú intésére a padlódeszkák réséből egy rugós sárgaréz rögzítőpánt pattant ki, fennakadás nélkül csapdába ejtve a cipője sarkát.
– Ne tegyen hirtelen mozdulatokat! – figyelmeztette őt az ellenőr. – A mérés csupán perceket vesz igénybe. Csupán a vállszélességét kell szinkronizálnunk a csomagolósegéd belső keretével. A szabályzat szerint ez a normál éjszakai műszak előkészítése.
Az antikvárius a falhoz lapult. A csomagolósegéd mellkasában ketyegő sárgaréz henger ekkor hirtelen ritmust váltott, s az aljából apró, fémes kattanással kigurult egy frissen gravírozott rézbiléta.