385/8. A lepecsételt henger — A kiállítási darab

A ketyegő sárgaréz henger felé hajló kar megállt közvetlenül a csomagolósegéd mellkasa előtt. A férfi megmerevedett, miközben a finom viaszpecsét a szaporodó ketyegés hatására hajszálrepedésekre vált, majd egyetlen határozott pattanással kettévált. A henger fedele lepattant, de a belsejéből nem gőzmeghajtású szerkezet vagy vészjelző bukkant elő, hanem egy apró, nyomtatott kartonlap.
A mellkasi lencse azonnal szuper-makró üzemmódba váltott, és nagyításban vetítette a csomagolósegéd szeme elé a precíz betűket: „385-ös típusú Automata Csomagoló és Ellenőr – Működő optikai hálózattal és folyamatos táplálással. Ára: 45 pengő.”
Mielőtt a férfi felfoghatta volna a felirat jelentését, a sötét rés mögött felpörgött egy nehéz fogaskerék. A fülkét övező komor raktárfalak nem hátrafelé süllyedtek, hanem elülső sárgaréz keretként egyetlen sziszegő kattanással felemelkedtek. A végtelennek tűnő szektorhálózat pillanatok alatt köddé vált: a vakító, természetes napfény elárasztotta a csomagolósegéd látóterét.
Nem logisztikai központban ült, és nem is egy föld alatti raktár mélyén. A 385-ös szektor valójában az antikvárium kirakatának legfőbb díszhelye volt. A szomszédos fülkékben mereven ülő „munkatársak” nem voltak mások, mint ugyanazon viaszolt széria kirakatbábui, amelyeket a tükörrendszer segítségével forgattak az utcai vásárlók felé.
Az üveg túloldalán egy elegáns, zöld kalapos úriember hajolt közelebb, megelégedetten bólintva a csomagolósegéd mellkasán még mindig ritmikusan villogó lencsére, miközben az antikvárius a háttérben már a nyugtát körmölte.
A kirakat alsó sarkában, a porlepte ócskaságok árnyékában álló nehéz utazóláda sárgaréz csatja ekkor halkan megpattant.