385/5. A villogó gőzszelep — Az automatizált vizsgáztatás

A nehéz rézszelep pontosan a megdöntött íróasztal közepén állt meg, alig néhány centire a rögzített állkapcsú csomagolósegéd orrától. A vörös fény ritmikus lüktetése vékony kört rajzolt az arcára, míg a gép belsejéből halk, óraműszerű kattogás hallatszott. A rendszer feltehetően a reakcióidőt mérte, bár a mozdulatlanságra kárhoztatott férfi mozgástere ebben a pillanatban kimerült a szemhéja szaporább pislogásában.
Az asztallap oldalából hirtelen egy finomgépészeti csipesz lendült ki. A szerkezet nem a szelepet vette célba, hanem a segéd ingének felső gombját, és egyetlen határozott rántással leszakította azt. A kieső gomb helyére a csipesz egy apró, rézfoglalatos lencsét illesztett, amely nyomban egyenesen a gőzszelep villogó jelzőfényére irányította a férfi mellkasának dőlésszögét.
Egy újabb sziszegő papírcsík gördült ki a számlálógépből. A nyomtatott magyarázat szerint az állcsont és a mellkas egyidejű optikai tengelyezése nyolc százalékkal csökkenti a szellemi elkalandozás kockázatát, miközben a dolgozó testhője közvetlenül előmelegíti a vizsgálandó alkatrészt. A férfi megpróbált bólintani, ám a rézálltámasz fémhideg szorítása ezt szigorúan meggátolta, így kénytelen volt beérni egy elfojtott torokköszörüléssel.
A szelep ekkor szisszent egyet, és a tetején lévő apró kar magától elfordult. A szállítószalag csikordulva továbbmozdult, magával vive az ellenőrzött darabot, a csomagolósegéd tekintete azonban nem követhette azt: a rögzített álltámasz változatlanul a szalag üres közepére szegezte a szemét.
A homályos folyosó felől ekkor mély, fémes kondulás visszhangzott, és a falbéli résből egy újabb, még nehezebb fadoboz bukkant elő.