382/3. A finomgépészeti olaj — A karbantartási félreértés

A restaurátor felvett az asztalról egy apró, sárgaréz fecskendőt, amiben áttetsző tisztítóolaj gyöngyözött. Olyan természetes mozdulattal hajolt az ellenőr nyaka fölé, mint aki napi húsz órában javít megkövült sárgaréz fogaskerekeket.
– A csuklók láthatóan letapadtak a szállítási viasztól – jegyezte meg a szakértő, majd óvatosan megemelte az ellenőr jobb karját. Az ízület teljesen merev maradt, pontosan úgy, ahogy azt egy érvényes leltári számmal ellátott tételről elvárhatta az ember. – Elképesztő ez a hidraulikus ellenállás! A mester valószínűleg finom borjúbőrt használt a derékízületek burkolásához.
Szenes úr a szeme sarkából figyelte, amint a hűvös oldószer lassan az ellenőr keménygallérja alá szivárog. Az ellenőr tekintetében a mély hivatali felháborodás küzdött az anatómiai fegyelemmel: egyetlen önkéntelen pislantás elég lett volna ahhoz, hogy a restaurátor selejtnek nyilvánítsa a szerkezetet, ami a vonatkozó irányelvek szerint azonnali megsemmisítéssel járt.
Az új vevő elégedetten csettintett, és kihúzott a tárcájából egy előre nyomtatott kiállítási cédulát.
– Tedd a mellkasukra a feliratot, mihelyt végeztél a karbantartással. A látogatók odáig lesznek a XIX. századi iktatási automatákért.
A restaurátor bólogatott, majd az asztalon heverő finom csiszolóvászonért nyúlt, hogy lekaparja a sorszámozott rézdrótot Szenes úr csuklójáról. Ekkor azonban a műhely ajtaja csikordulva kinyílt, és a futár egy újabb, még nagyobb díszdobozt emelt át a küszöbön.