382/10. A szürke fedél — A végleges iktatás

A szürke, porlepte tárgy fémes kattanással illeszkedett a nyílásba. Szenes úr lábát a padló alatti rögzítőmechanizmus váratlanul elengedte, mintha a szerkezet elégedetten nyugtázta volna a szállítmány jelenlétét. Az ellenőr megkönnyebbülten sóhajtott fel, és feszengve igazgatni kezdte a gyűrött zakója hajtókáját.
A restaurátor megelégedetten bólintott, majd előhúzta zsebéből a 382/9-es rézbilétát, és a leereszkedett szürke tömb tetején lévő apró horonyba illesztette. A mechanizmus erre mély, belső búgással válaszolt: a falak mentén hosszú, vastag acélreteszek csúsztak a helyükre, áthatolhatatlanul reteszelve a hátsó szoba egyetlen kivezető ajtaját.
„Helyes,” jelentette ki a restaurátor hűvös tárgyilagossággal. „Az automatizált regisztráció sikeresen feldolgozta a tételeket. Az új vevő úr által megrendelt kollekció mostantól zárt és szállításra kész.”
Az ellenőr értetlenül pislogott a zárt ajtóra. „Várjon csak… mi nem a láda tartalmát ellenőrizzük? Miért záródott be a helyiség?”
„Önök nem a vizsgálók, uraim,” felelte a restaurátor, miközben az új vevő elégedett mosollyal hajtogatta össze a szállítási elismervényt. „Önök a 382-es leltári egység élő tartozékai. A rézbiléta nem a tárgyat regisztrálta, hanem Önöket iktatta be a csomagba.”
A padló alatti fogaskerekek még egy utolsót zendültek, majd a lámpák villódzva kialudtak. A vaksötétben csak egyetlen rézgolyó halk gurulása hallatszott a száraz parkettán.