382/1. A zöld kalapos óra — A kiállítási darabok

A díszdobozban uralkodó csendet csak az alulról felzümmögő mechanika ritmikus kattogása törte meg. A sötétben Szenes úr próbálta volna meglazítani a gallérját, de a kemény viaszbevonat szilárdan tartotta a könyöklő pozíciót. Odakint, a polcok közötti szűk folyosón kimért léptek zaja visszhangzott.
Az antikvárius elégedett hümmögéssel igazította meg a szemüvegét, miközben a szomszédos polcról kiemelt egy kopott sárgaréz zsebórát. A számlap mögül előbukkanó, zöld kalapos apró figura türelmetlenül megkocogtatta az üveget, mintha csak a menetrend felől érdeklődne, majd elégedetten visszahúzódott a fogaskerekek közé.
– A tegnapi tétel még kicsit szorul – jegyezte meg az új vevő, miközben végighúzta kesztyűs ujját a frissen eladott diófa doboz peremén. – Remélem, a rugós szerkezet bírni fogja a szállítást.
– Kérem, ez hivatali minőség – válaszolta az antikvárius szinte sértődötten. – Ha egyszer egy párost leltárba vesznek és lezárnak, többé nem akadnak el. A garancia a doboz alján található béllyegzővel érvényes.
A vevő bólintott, majd két kézzel felemelte a dobozt. Odabent Szenes úr és az ellenőr pontosan érezték, ahogy a gravitáció megváltozik: a helyiség finoman megdőlt, jelezve, hogy a gyűjtemény megkezdte útját a külvilág felé.
A hátsó polcon a sárgaréz zsebóra rugója még egyet kattant, majd az ajtó feletti rézharang tompán megcsendült.