381/7. A leltározott páros — Az eladott gyűjtemény

A fémes kattanás után a szoba nem összeroppant, hanem az északnyugati sarok pántjai mentén hátrafelé billent. A közeledő falak nem vakolatból, hanem finom, megmunkált diófa burkolatból álltak, melynek bársony bélése most precízen szorította egymáshoz Szenes urat és az ellenőrt. A bokájukra hurkolódott rézdrótok csendben feszültek meg, rögzítve őket a talapzathoz, miközben a fejükhöz simuló tető peremén meglendült a sárgaréz záróretesz.
A szoba külső fala helyén váratlanul egy hatalmas, elmosódott arc bukkant fel. Egy kesztyűs kéz nyúlt be a nyíláson, és gépiesen eligazította az ellenőr felhajtott gallérját, majd egy apró, kézzel írt árcédulát csíptetett a „002-ES TÉTEL” fémbilétája mellé.
– Kifogástalan állapotú, működő mechanikus páros – csendült fel az antikvárius öblös hangja a magasból. – A viaszszigetelés tökéletesen megőrizte az eredeti hivatali testtartást. Az új vevő kifejezetten az ilyen ritkaságokat keresi.
Szenes úr megszólalt volna, de a vörös viasz vékony rétege már a szája szélét is befedte, tökéletesen átvéve a meglepett tekintet formáját. Az ellenőr még egy utolsó pillantást vetett a leltárkönyvre, de a rézsín gépies lendülettel lezárta a díszdoboz tetőjét.
A zár tompa csattanással kattant a helyére. A teljes sötétségben már csak az alulról érkező halk rugós szerkezet ketyegése hallatszott, amint felhúzták a bemutató eljárást.
A szomszédos polcon ekkor halk, fémes kaparászás támadt: egy régi sárgaréz zsebóra számlapja mögül apró, zöld kalap tűnt elő.