381/6. A rézdrót hurkai — Az automata pecsételés

A leheletfinom, mégis meglepően határozott rézdrót kígyózva tekeredett ki a sorszámozási egységből, és habozás nélkül Szenes úr bal cipőfűzőjére hurkolódott, apró, gravírozott fémbilétát pattintva a csomóra: „001-ES TÉTEL”. Szenes úr még feljebb húzta a lábát a zsámolyon, miközben a vörös viasz megállíthatatlanul ostromolta a lábzatot.
Az ellenőr, bár a homlokán gyöngyöző izzadság már cseppkövekké dermedt a fahéjszagú gőzben, megpróbált hivatali professzionizmust erőltetni magára.
– Ez csupán az előzetes regisztráció – közölte rekedten, miközben a drót átmászott az ő jobb nadrágszárára is, ráragasztva a „002-ES TÉTEL” feliratú bilétát. – A leltározási szabályzat kimondja, hogy a mozgatható javakat a szűkítési eljárás befejezése előtt jelölni kell.
Ekkor a keleti fal megbillent, és egy rézsíneken gördülő, súlyos automatikus pecsétnyomó lépett elő a burkolat mögül. A mechanikus kar ritmikus csattanással a zsámoly szélére sújtott, friss vörös tintával hirdetve: „TULAJDONJOG TISZTÁZVA”.
– Látja? – nyögte Szenes úr, akinek a térde már az ellenőr vállát súrolta a tenyérnyire szűkült térben. – A szoba már nem a miénk.
Az ellenőr nem válaszolt, mert a zsebében lapuló zsebkés rézbilétája furcsa, mágneses rándulással az északnyugati sarok felé mutatott. A fal mögött ekkor éles, fémes kattanás jelzett egy rejtett mechanizmust.