381/3. A kékes szikrák — A vonalkódos elhatárolás

A kékes fénysugár sziszegve végigfutott a kréta vonalán, s a szobában terjengő fahéjszagot hirtelen átvette az égett gumi és a friss nyomdafesték szúrós aromája. Az ellenőr egy lépést hátrált volna, ám cipője sarka azonnal megakadt a felkunkorodó tölgyfaparketta szélében.
– Ez... ez pusztán a harminckettes cikkely B alpontja szerinti optikai visszajelzés – jelentette ki szaggatottan az ellenőr, miközben kövér izzadságcsepp gördült le az orra hegyén. – A szerkezet csupán vonalkódot olvas be. Ön, Szenes úr, nyilvánvalóan leltáron kívüli tartozék, így a gép éppen átsorolja Önt a nem mozdítható berendezési tárgyak közé.
Szenes úr nem osztotta a hivatali átsorolás feletti megkönnyebbülést. Megragadott egy elárvult mogyorófa székpálcát, és óvatosan megpiszkálta a levegőben feszülő rézdrótot. A drót nem hajolt meg; ellenkezőleg, fémes pendüléssel pattant vissza, s a megütött ponton parányi, piros sorszám égett a fa felületébe: 00482/B.
– Látja? – mutatott rá az ellenőr rekedt hangon, bár szemeiben továbbra is a tiszta rettegés szikrázott. – A leltározás zökkenőmentesen halad! Ön mostantól hivatalosan is a bútorzat része.
Ebben a pillanatban a fal mélyéről tompa, fémes csattanás visszhangzott, s a rézgolyó furataiból forró, vörös viaszkeverék kezdett szivárogni, amely lassan elindult a padló rései felé.