381/2. A fahéjszagú gőz — A hamis klímaberendezés

Szenes úr gyanakodva hajolt le a parkettán gőzölgő fémgolyóért. Bár a rézfelület még forró volt, ujjai között forgatva észrevette, hogy a gömb oldalán apró, mikroszkopikus furatok sorakoznak, melyekből vékony gőzsugár csapott ki, kellemes, fahéjra emlékeztető illatot árasztva.
– Semmi ok az aggodalomra – jegyezte meg az ellenőr a krétakör biztonságából, s óráját a szeméhez emelte. – Ez a harminckettes számú hivatali párologtató. A zárt terek leltározásakor a bürokrácia mindig gondoskodik a megfelelő klímáról. Amint a golyó kiürül, a nyomáskiegyenlítő szelep kioldja a zárat.
Szenes úr elégedetten bólintott a logikusnak tűnő magyarázatra. Az ellenőr higgadtsága ragadósnak bizonyult; a bezártság fojtogató érzése egy pillanat alatt szelíd várakozássá szelídült. A rézgolyót óvatosan a tölgyfa asztalra helyezte, a biléták mellé, s maga is leült egy leselejtezett kartondobozra.
A gömb azonban nem csillapodott. A fahéjszagú gőz sűrű, szürke füstté sűrűsödött, s a furatokból finom, fémes huzal kezdett tekeredni kifelé. A drót nem a padlóra hullott, hanem a levegőben megfeszülve egyenesen az ellenőr krétaköre felé indult, mintha elmozdíthatatlan határvonalat jelölne ki.
– Ön biztos benne, hogy ez csupán párologtató? – kérdezte Szenes úr.
– A szabályzat nem téved – válaszolta az ellenőr, ám amikor a drót hegye koccant a cipője orrán, a kréta vonala kékes fénnyel sercegni kezdett.