380/5. A mágneses mutató — A helyszíni rögzítés

A sárgaréz biléta egyetlen halk, fémes kattanással megállt, épp a szoba sötétebb sarokszekrénye felé mutatva, mint egy precíz, de indokolatlanul magabiztos iránytű. A zsebkés acélpengéjén finom, áttetsző karcolás jelent meg – a lemez éles pereme mikroszkopikus pontossággal vésni kezdte a friss másodperceket a hideg fémbe.
– Elektromágneses rezonancia – jelentette ki Szenes úr határozottan, miközben gyanakvóan hátrált egy lépést a parketta repedésétől. – A ház alatti régi távírókábel maradványhője forgatja. Teljesen megszokott jelenség a századfordulós építészetben.
– A századfordulós távírókábel ritkán vés be áramköri pontossággal sorszámot egy svájci bicskába – jegyezte meg az új vevő, de a hangjából hiányzott a meggyőződés. Óvatosan megemelte a kést, de a rézlapocska rá tapadt, mintha ólommal forrasztották volna hozzá.
Az ellenőr közben végre visszanyerte szakmai lélekjelenlétét. Hivatali táskájából előhúzott egy darab krétahegyet, s térdre ereszkedve egy meglepően szabályos kört rajzolt a parkettára, pontosan a rézbiléta által kijelölt pont köré.
– Akár távíró, akár selejt, a helyszíni elmozdulást rögzíteni kell az iktatókönyv hatodik mellékletében – mondta, miközben a kréta sercegve hagyott fehér nyomot a tölgyfán. – A szabályzat nem ismeri a fizikai képtelenség fogalmát, csupán a nem dokumentált tételeket.
Abban a pillanatban a fal mögül, a megkarcolt vakolat mélyéről egyetlen nehéz, száraz csattanás hallatszott, mintha egy fémgörgős iktatófiókot löktek volna sínre a szomszédos szobában.