380/1. A bádogdoboz pereme — Az üres leltár

Szenes úr némi elégedettséggel igazította meg a nyakkendőjét. Az utazóláda halk kattanással végleg bezárult, a levegőben terengő porszemcsék pedig lassan visszahulltak a kopott parkettára. Az új vevő diszkréten hátralépett, utat engedve a tulajdonosnak a szomszédos helyiség felé, ahonnan a bádogdoboz fémes ütközése visszhangzott.
A hátsó szobában a félhomály és a száraz rezeda illata dominált. Az alacsony tölgyfa asztalon álló, kopottas bádogdoboz sarka épp most billent át a peremen, mintha egy láthatatlan huzat mozdította volna meg. Szenes úr a tenyerén izzó kékeslila stampit tanulmányozva lépett közelebb.
– Ez a doboz még a tegnapi szállítmányból maradt vissza – jegyezte meg félvállról, miközben óvatosan megkocogtatta a fedelét. – Nem szerepelt a főkönyvben, de a leltárfelelős azt állította, teljesen üres.
Az új vevő félrebillentette a fejét, és kihúzott egy keskeny papírcsíkot a doboz alsó pereméből. A papíron csupán egyetlen kézzel írott szám állt, fölötte egy apró, friss tintafolttal.
– Az üres tárgyak a legveszélyesebbek – mondta a vevő halk, szinte udvarias hangon. – Mindig találnak valamit, amivel megtölthetik magukat, ha eljön az ideje.
A doboz fedele e pillanatban finoman elcsúszott, s a belsejéből egy apró, finom szerkezetű rézkulcs emelkedett ki, mintha sűrű, láthatatlan folyadék felszínén úszna. A fal mögül ekkor halk, szabályos kattogás indult meg.