378/8. Az átminősített hivatalnok — A záró audit

Az átmeneti aktatár dohszagú félhomályában a számláló veszett iramban pörgött visszafelé. Szenes úr magabiztos léptekkel haladt a negyedik polcsor felé, míg az új vevő reszketve követte, szemét le nem véve a nyomukban gépies kanyarokkal guruló rezdobozról.
A polcrendszer tövében, egy lámpa sárga fénykörében merev tartású alak ült: a főellenőr. Szenes úr mélyen meghajolt, és széles gesztussal a pulzáló szerkezetre mutatott, kérve a terepi audit azonnali szentesítését.
– Nincs semmi ok az aggodalomra, Szenes kolléga – szólalt meg a főellenőr barátságos, mégis teljesen élettelen hangon. – A számláló csökkenése és a burkolat repedezése csupán a szokásos, szezonális amortizációs illúzió. A rendszer mindössze önmagát tisztítja meg a felesleges adminisztratív tehertételtől.
Szenes úr megkönnyebbülten elmosolyodott, s épp köszönetet mondott volna a megnyugtató magyarázatért, amikor a számláló egy utolsó, fémes csattanással nullára ugrott. A rezdobozból kiemelkedő réznyíl ekkor éles szögben felpattant, és szorosan Szenes úr hajtókájára csukódott.
A főellenőr kézbe vette a nehéz ólompecsétet, s mielőtt a hivatalnok felfoghatta volna a helyzetet, szertartásosan Szenes úr homlokára ütötte azt. A hivatalnok alakja egyetlen szisszenéssel ezüstös gőzzé vált, amely apró fémgyöngyökként csapódott ki a padlóköveken. Az új vevő lassan kifújta a levegőt, felvette a földről a leltári tollat, s csendben elfoglalta a megüresedett íróasztalt.
A raktár legsötétebb sarkában egy sárgaréz pántos utazóláda lassan kinyílt.