378/7. Az átminősített pára — A terepi audit

Szenes úr végtelenül türelmes mozdulattal nyúlt a fiókba, és előhúzott egy súlyos, ólombetétes pecsétnyomót. Mielőtt a látogató elérhette volna a kilincset, a hivatalnok szertartásosan a rezdobozból kigőzölgő, édeskés párafelhő közepébe nyomta a bélyegzőt. A gőz a hideg fém érintésére azonnal meggémberedett, s apró, ezüstös fémgyöngyökké csapódott ki az íróasztal zöld posztóján.
– Látja? Az adathulladék szilárd halmazállapotú átminősítése – magyarázta Szenes úr, miközben a számláló egy újabb tompa pattanással 371-re ugrott. – Ez lényegesen megkönnyíti az esti takarítási illeték sormintás elszámolását. Semmi ok a kapkodásra.
A rezdoboz azonban nem osztotta a hivatalnok derűlátását. A frissen megnyílt, rejtett sík mentén a sárgaréz burkolat résnyire félrecsúszott, és a szerkezet mélyéből egy apró, hajlított rézkar emelkedett ki. A kar végén lévő csipesz nem bilétát tartott, hanem egy szigorúan iktatott, poros mutatóujjat mintázó réznyilat, amely egyenesen a hátsó falon lévő, félig nyitott ajtó felé mutatott.
A szürke kabátos látogató megtorpant. A nyíl hegyéből finom, ritmikus kattogás áradt, mint egy elszabadult metronom.
– Á, a terepi audit! – bólintott Szenes úr elégedetten, mintha a doboz épp most teljesítette volna a legfőbb bürokratikus elvárást. – A szerkezet úgy ítéli meg, hogy a végső kalibrációhoz szükség van az átmeneti aktatár negyedik polcán őrzött kísérőnyilvántartásra. Kövessen, kérem!
Szenes úr felállt, kisimította a zakóját, és megindult a sötét archívum felé. Mögötte a rezdoboz egy utolsót szisszent, s az asztal szélén lassan megdőlt a sötét rés irányába.