378/4. Az iktatott biléta – A szinkronizált félreértés

A fémbiléta halkan koppant a zöld posztón. Szenes úr, akinek arca még egy ilyen váratlan esemény hatására sem rezdült meg, előrehajolt. Szemüvege élénk csillogással tükrözte a halvány irodai fényt, ahogy a fémre fókuszált. A biléta felületén alig olvasható, apró betűkkel a következő volt bevésve: „Tétel: 378/3. Hiba kód: Nincs. Sorszám: 000000001.”
– Ah, ez egy szinkronizációs biléta – magyarázta Szenes úr, felemelve a tárgyat két ujja közé, mintha az egy ritka pillangó lett volna. – A régebbi típusú garanciális tételek hajlamosak önállóan is visszajelzést adni a rendszernek. Ez csupán azt igazolja, hogy a rezdoboz belső óraműve tökéletes szinkronban van a központi iktatási idővel. Egyfajta automatikus állapotjelentés, látja.
A szürke kabátos látogató, akinek szemei a biléta és a számláló között cikáztak, csak bólintott, de a nyaka mereven állt. Az arca már nem csak feszült, hanem sápadt is volt. Ugyanis a falon lévő műszer száraz kattanással immár 375-re váltott. A „Tétel: 378/3” és a „375” közötti numerikus különbség valószínűleg nem kerülte el a figyelmét.
Szenes úr a bilétát a rezdoboz tetejére helyezte, mintha az egy díszítőelem lenne. A doboz ekkor egy pillanatra abbahagyta a pulzálást, majd egy mélyebb, rezonáló morgással folytatta, mintha valami belső mechanizmus most kapott volna egy új utasítást, vagy éppen tiltakozott volna ellene. A biléta alig láthatóan megemelkedett, majd visszaesett, apró, fémes hangot adva.
– Teljesen normális – nyugtatta meg Szenes úr, aki eközben már egy másik nyomtatványt lapozott fel. – Ez csupán a garanciális ciklus kezdetének akusztikus megerősítése. Nincs semmi aggodalomra ok.
A látogató lassan hátrált egy lépést, szemei továbbra is a dobozon tapadtak. A pulzálás ritmusa mintha egyre gyorsabb lett volna, szinte vészjósló dobpergésként visszhangzott az aktatár csendjében. A biléta pedig ismételten megemelkedett, ezúttal hosszabban, majd egy halk surranással visszasüllyedt a nyílásba. A számláló kattant. 374.