377/5. A mágneses iktatás — A bürokratikus fizika

Szenes úr a nyitott fémfiók fölé hajolt, majd egy súlyos, öntöttvas bélyegzőt emelt ki belőle, amelyet kimérten egy különösen sűrű, kékesfényű tintapárnára nyomott.
– A mágneses tapadás teljesen normális jelenség az iktatási fázis második szektorában – jegyezte meg közönyösen, miközben a nyomtatvány alsó sarkára ütötte a pecsétet. – A tárgyak tömege a várakozási idő lerövidülésével arányosan növekszik. Ez védi a számlálót a jogosulatlan visszahúzástól.
A zöld kalapos úr megpróbálta felvenni a bőrtáskáját a székről, ám a táska rézcsatjai fojtott, sziszegő hangon válaszoltak az iratszekrény zümmögésére. Zakójának fémgombjai finoman remegni kezdtek, s az úr komikus mozdulattal szorította magához a hajtókáját, nehogy a gombok kiszakadjanak a szövetből.
– És a gravírozás? – kérdezte rekedten, szeme sarkából az asztalon lévő órára pillantva, melynek számlapján újabb finom karcolások rajzoltak ki egy szabályos rácsszerkezetet.
– Nem gravírozás: akusztikai lenyomat – korrigálta Szenes úr, s a sárgaréz nyomtatványt a látogató felé tolta. – Ön most lépett át a passzív jelenlétből az aktív tételkezelésbe. Kérem, ne mozogjon hirtelen, a rézgombok még nem szinkronizálódtak teljesen a helyiség alaprezonanciájával.
Ebben a pillanatban a rézdoboz számlálója egyetlen halk koppanással huszonkilencre gördült, s az iratszekrény legfelső fiókjának kulcslyukából egy apró, hajlított rézkulcs lökődött ki, amely forgva táncolni kezdett a csiszolt parkettán.