376/2. A mechanikus tágulás — A korrekciós illúzió

Szenes úr óvatosan megkocogtatta az etalon oldalát a csipesszel, mire a sárgaréz alkatrész mélyebbre húzódott a platina burkolat mögött. A szomszédos asztalnál ülő főellenőr – aki épp a szabványosított gémkapcsok tömegét ellenőrizte egy tizedes pontosságú mérlegen – lassan felnézett a szemüvege mögül.
– Ne izgassa magát, Szenes – jegyezte meg a hivatalnokokra jellemző unott, szürke hangon. – Az 1912-es mérésügyi rendelet harmadik kiegészítése világosan kimondja, hogy a prémium etalonok belső tágulási hézagát apró rugós szerkezettel egyenlítik ki a téli páratartalom ingadozásakor. Ez nem hiba, hanem a legújabb központi korszerűsítés. Ön most látja először működés közben a mechanikus önszabályozást.
Szenes úr megkönnyebbülten sóhajtott fel, és a homlokára tolta a nagyítóját. Hát természetesen! A hőmérsékleti korrekció tökéletesen logikus magyarázatot adott arra, miért ketyeg egy hitelesített fémtömb úgy, mint egy finom svájci zsebóra.
Ám amikor a nagyítóval mégis közelebbről megvizsgálta a nyílást, észrevette, hogy a sárgaréz alkatrész szélén apró, vésett számok forgó tárcsája látható. A számláló nem a hőtágulást mérte: a kijelzőn a 0042-es érték állt, majd egy halk kattanással 0041-re ugrott.
A szoba mélyén, az átmeneti aktatár nehéz tölgyfa ajtajában halk rezgés futott végig, mint amikor valaki a túloldalról kulcsot próbál illeszteni a zárba.