371/1. Az átvett üzlet — A kötelező leltár

Az új boltvezető – aki alig pár perccel ezelőtt még csupán egy akadékoskodó vásárló volt – meglepett, ám végtelenül professzionális mozdulattal igazította meg a zakója hajtókáját. A helyzet ugyan némileg eltért a megszokott lakossági ügyintézési protokolloktól, de a bürokratikus logikát tiszteletben kellett tartania.
Lassan a kitárt szekrény felé lépkedett. A sötétben lapuló, sárgaréz veretekkel pántolt utazóláda nem tűnt veszélyesnek, inkább csak bosszantóan antiknak. Tetején egy friss, még levendulaillatot árasztó cédula feküdt, rajta gondos kézírással: „Munkaköri átadás-átvételi jegyzőkönyv az új felelős részére”.
– Nyilvánvalóan egy jól felépített vállalati csapatépítő tréning végső fázisa – morogta magában az új vevő, miközben kioldotta a láda csatját. – Henderson úr minden bizonnyal a hátsó raktári kijáraton át távozott, hogy átvegye a teljesítményalapú jutalékát.
A láda fedele halk nyikorgással pattant fel. Belsejében nem ruhák vagy régi iratok lapultak, hanem egyetlen csillogó rézkulcs és egy üres lajstromfüzet, melynek legelső oldalára a kassza nyomtatója már rá is rögzítette a következő nyitási feladatokat.
Az új vevő felmarkolta a kulcsot, amikor a szomszédos helyiségből megszólalt az antikvárium bejárati csengője: az első igazi vásárló megérkezett.