370/2. A szintetikus gőz — A racionális kifogás

Az új vevő nem az a típus volt, akit egy néma rézcsengő vagy némi illatos gőz kihozhatott volna a sodrából. Szociológiai megfigyelései során már régen megállapította, hogy a modern antikváriumok előszeretettel alkalmaznak olcsó, atmoszférateremtő trükköket a vásárlói kedv növelésére. A mozdulatlan óraingát és a levendulaszagot csupán egy túlhúzott szellőzőrendszer számlájára írta.
– Meglehetősen teátrális – jegyezte meg halkan, s előhúzta zsebéből az ezüst kupakos töltőtollát, hogy a pulton fekvő lajstromfüzet szélére feljegyezze a vásárlói elégedetlenségét. – A levendula szintetikus ágensként való alkalmazása ráadásul megsérti az illatmentes recepciókra vonatkozó előírásokat.
Amikor azonban a toll hegye a papírhoz ért, a tinta nem ivódott be a ropogós ívbe. Ehelyett finom, koromsötét gömbökké gurult össze, és mint a higanycseppek, lefelé kezdtek pergőzni a lap margóján. A füzet üres rubrikái alatt hirtelen egy száraz, mechanikus kattanás reccsent.
A sarokban álló utazóláda aljából egy gépelt papírcsík csúszott ki a makulátlan szőnyegre:
„Mr. Henderson reklamációja feldolgozva. Az új alany megérkezett. Kérjük, foglaljon helyet a váróteremben.”
A vevő szigorúan körbenézett, de a szobában nem volt váróterem. Ekkor a pult melletti tölgyfa karosszék halk nyikorgással magától kilencven fokot fordult a nyitott füzet felé. A támlájából egy apró, rézszínű tölcsér emelkedett ki.