370/1. A hiánytalan füzet — A pormentes recepció

Az antikvárium hátsó szobájában a levegő szinte mozdulatlanul állt, mint egy alaposan kiszárított gyógynövényes fiókban. Az új vevő meglepően higgadtan igazította meg a kalapját, miközben átlépett a küszöbön. Nem vett észre semmit a padlón maradt finom, rézszínű porból — a sűrű szőnyeg elnyelte a nyomokat —, csupán a szokatlan tisztaság tűnt fel neki. Minden polc, minden doboz és minden pulton heverő kötet sora kínos precizitással igazodott a fal síkjához.
A férfi a rézveretes pult felé sétált, ahol egy egyedülálló, kiterített lajstromfüzet várta. A célja teljesen hétköznapi volt: egy korábban félretett, borostyánszínű üvegcsét és a hozzá tartozó átvételi elismervényt jött átvenni. Az antikvárius állítólag garantálta a makulátlan származást, a bürokrácia pedig – mint ahogy azt a vevő mindig is vallotta – a civilizált élet legfőbb támasza volt.
Amikor azonban belenézett a nyitott füzetbe, a nevek és dátumok oszlopai helyén csak üres rubrikákat talált. Egyetlen oldal volt csupán bejegyezve, friss, fekete tintával: „369-es tétel lezárva. Új folyamat előkészítve.”
– Példás rend – bólintott a férfi halkan, s ráütött a pulton álló apró rézcsengő gombjára.
A csengő nem adott ki hangot. A rézharang belsejéből csupán egyetlen apró, sárgás fémporszemcse hullott a lakkozott fára. A szomszédos falon heverő falióra ingája ebben a pillanatban kimérten mozdult egyet jobbra, de a mutatók egy tapodtat sem léptek előre.
A szemközti polcon álló borostyán üvegcse dugója mögül vékony, sziszegő levendulaillatú gőzkukac tekergőzött ki a sötétbe.