369/7. A lezárt aktatár — A hiánytalan leltár

Henderson úr óvatosan lépkedett a hűvös, szűk folyosón a rézveretes utazóláda felé. A tölcsér száraz visszhangja még ott kísértett a fülében, de a kíváncsiság most erősebbnek bizonyult a bénító félelemkérgeknél. Amikor a nehéz, rézpántos tetőt felnyitotta, nem sziszegő mechanizmus fogadta, csupán a dohos bársonyon heverő egyetlen tárgy: egy kopott, piros kisautó.
A férfi értetlenül emelte ki a fémjátékot. Pontosan olyan volt, amilyennek néhány perccel ezelőtt, végső kétségbeesésében kitalálta. A bal ajtóján apró karcolás éktelenkedett, a kerekei pedig kissé tengelyferdén álltak. Henderson ideges nevetésben tört ki — a bürokrácia tehát mégis bedőlt a blöffjének, és gyorsan legyártott egy hamisítványt, hogy igazolja a saját lajstromát.
Ám ahogy megfordította a kisautót, az alvázra sárgarézzel gravírozott, friss feliratot vett észre: „369-es számú alany. Gyártási év: a vallomás perce. Megjegyzés: Utolsó hiányzó emlék regisztrálva.”
Henderson ujjai megdermedtek. A háta mögött a rézfalak csikordulva záródtak reteszbe. A láda mélyéről halk, elégedett csengetés hallatszott, majd a tölcsér hangja visszhangzott a térben:
— Köszönjük a hiánytalan adatszolgáltatást. A személyiségprofil lezárva. A tétel iktatásra kerül.
Henderson megpróbált kiáltani, de a torka már csak rézport préselt ki magából. Lassan, elemről elemre szétesett, ahogy a frissen igazolt emléke elfoglalta a helyét a valóságban, ő maga pedig finom fémpor formájában simult bele az utazóláda bársonyába.
A szomszédos raktárban egy antik falióra hirtelen megállt, és a ingája egyetlen szárazat kattant visszafelé.