367/3. A városi frekvencia — A tudományos tévedés

A vevő behúzódott egy éjszakai villamosmegálló üvegfülkéjébe, kétségbeesetten keresve a józan magyarázatot. Meggyőzte magát, hogy az egész csupán a főváros új, intelligens közvilágítási hálózatának mellékhatása. A műszaki lapok pontosan megírták: az alacsony frekvenciás elektromágneses mezők enyhe rezonanciát válthatnak ki a frissen eltávolított garanciális chipek helyén. Ez nem varázslat, csupán csontvezetéses fizika.
Zsebéből előhúzta a zsebkendőjét, hogy megtörölje az izzadt homlokát, ám amint a csuklójához érintette a kezét, megdermedt. Az ütőere nem lágyan lüktetett, hanem apró, fémes kattanásokkal mérte az időt. A villamos ekkor hangtalanul gördült be a sínpáron. A vezetőfülke sötétben úszott, a járatjelző kijelzőn pedig utcanevek helyett egy sebesen csökkenő számsor pörgött – pontosan a fejében ketyegő ütemre.
Felszállt, abban a reményben, hogy a zötykölődés végre megtöri a kényszerű ritmust. A kocsiban ülő utasok mindannyian mozdulatlanul bámultak maguk elé. A vevő gyomra összerándult, mikor észrevette: minden egyes ember ölében ugyanaz a sárgaréz csatos, sötétbőr kötésű kötet pihent.
Amikor a vevő csuklójában kattant egyet a láthatatlan óramű, a kocsiban ülő tizenkét utas egyszerre, tökéletes szinkronban fordította át a következő lapot.