364/6. A réztölcsér hangja — A sziszegő garancia

A fémcső mélyéről érkező kaparászás hirtelen egy szilárd kattanással megszakadt. A réztölcsérből nem szörnyeteg ordítása, hanem egy meglepően éles, gépies kattogással kísért recsegés áradt ki: „Kérjük, készítsék elő a garancialevelet a rendszerbe lépéshez.”
Az antikvárius óvatosan közelebb lépett, miközben a még mindig sziszegető rézkapszulát pajzsként tartotta maga előtt. „Milyen garancialevelet? Ez egy antikvárium, nem egy vasúti áruelosztó!”
„Ez csupán... egy akusztikai visszacsatolás-teszt!” pittyentette közbe az új vevő, miközben igyekezett a felborult szék mögé húzódni. „Teljesen szabványos eljárás, amikor a mélyraktári lift szellőzője friss levegőt szív be a portalanításhoz.”
A régi vevő azonban nem hagyta magát félrevezetni. Odalépett a padló sötét nyílásához, és dühösen belekiáltott a tölcsérbe: „A kalitkámat akarom! És a sárgaréz rigómat!”
Válaszul a padlónyílásból egy apró, három ujjú mechanikus rézkar emelkedett ki. A kar végén lévő csipesz nem port vagy madártollat tartott, hanem egy apró, kinyomtatott papírcsíkot, amelyből friss levendulaillat áradt. A szerkezet hajszálpontosan az antikvárius orra előtt állt meg, és megremegve felkínálta a bizonylatot.
Az antikvárius remegő kézzel elvette a papírt, mire a mechanikus kar egy éles csattanással visszahúzódott a sötétbe. A rézszerkezet mélyén ekkor egy nehéz, fogaskerekes zárszerkezet kezdett lassan és csikordulva elfordulni.