364/2. A súlyos kötet — Az ólmos magyarázat

Az új antikvárius, még mindig igyekezve fenntartani a pultosok megszokott, derűs álarcát, hunyorogva nézte a hatalmas kötetet. A falon lévő, apró, réztányéros óra, amely az imént befejezte rövidke egzisztenciális krízisét, mintha mi sem történt volna, folytatta halk ketyegését. A régi vevő, akiről már szinte el is feledkeztek, továbbra is ott toporgott, tekintetével a madárka üres rekesze és az antikvárius ideges mosolya között ingázott.
„Valóban… súlyos darab,” motyogta az-antikvarius, megkísérelve elfojtani egy nyögést, miközben a könyvet a pult beépített mérlegére helyezte. A mérleg, amely addig a legkisebb grammokat is precíz nyikorgással jelezte, most egy pillanatra elhallgatott. Majd egy mély, zörgő hangot adott ki, mintha belülről küzdene valami monumentálissal. A digitális kijelzőn villódzó számok, ahelyett, hogy megnyugtató értéket mutattak volna, idegesen ugráltak, mint egy tanácstalan robot.
A tweedkabátos úr, az-uj-vevo, megköszörülte a torkát. „Ó, igen. A… a tartószerkezet. Régi módszer. Némelyik kiadásba ólomlemezeket rejtettek. Stabilitás. Tudja, nehogy elrepüljön a polcról, ha jön egy hirtelen huzat. Vagy… nos, ha valaki túlságosan elmerül a tartalmában.” Egy halvány mosoly suhant át az arcán, mintha valami belső tréfán szórakozna, amit csak ő ért.
Az antikvárius idegesen pislogott a levendulaillatú levegőben. Ólomlemezek? Vagy valami sokkal régebbi, sokkal súlyosabb? A pult mélyéről egy rövid, rekedtes puffanás hallatszott, mintha valami odabent épp helyére billent volna. A régi vevő halk, rekedtes köhögéssel jelezte, hogy még mindig ott van. „A madárkáé is ilyen volt? Ólomból?” motyogta, az-uj-vevo felé sandítva, mintha tőle várná a választ.
Az-antikvarius megrázta a fejét, mintha ezzel próbálná elhessegetni a levendula émelyítő illatát és a logikátlan kérdést. „Nem, dehogy. A madárka az… más kategória. Könnyebb. Sokkal könnyebb.” Ekkor a mérleg kijelzője végre megállapodott egy abszurdul magas számon, amely még egy márványszobornak is becsületére vált volna. A pult alatt a zúgás hirtelen felerősödött, és egy apró, rézszegélyes rekesz nyílt ki mellette, melyből frissen vágott levendula illat áradt ki, elnyomva minden mást, és a helyszín feszült hangulatát is. Mintha ez a mély illat maga lenne a bolt valós mechanizmusa, mely most beindult.