362/8. A borostyán esszencia — A lezárt tranzakció

A vásárló óvatosan kiemelte a rugós rekeszből a finom csiszolású üvegfiolát. A borostyánsárga folyadék lassan hullámzott a vastag üvegfal mögött, apró, sűrű buborékokat vetve.
– Ez… ez csupán folyékony garancialevél! – próbálkozott az antikvárius egy utolsó, erőtlen mosollyal, miközben gépiesen hátrált egy lépést a pult mögött. – Speciális összetétel, megakadályozza a szellemi tulajdon rozsdásodását.
A vevő azonban nem hallgatta a magyarázatot. Közelebb emelte a fiolát a szeméhez, ahová a kulcslyukból kiszabadult rézcsík vége éppen a dugó köré tekeredett. A finom fémszalagon apró, tűhegyes betűkkel ütött perforációk formázták a szöveget.
– „Tranzakció lezárva” – olvasta fel a vevő halkan, teljesen tárgyilagos hangon. – „A kapott zálog és az akusztikai kalibráció alapján a jelenlegi üzletvezető szavatossága lejárt. Kérjük, öntse a borostyán esszenciát a szekrény alsó rekeszébe az új modell aktiválásához.”
Az antikvárius torka pillanatok alatt kiszáradt. Mielőtt tiltakozhatott volna, a tölgyfaszekrény két hatalmas, faragott ajtaja éles csikordulással sarkig tárult. A belső térben nem könyvek vagy dobozok álltak, hanem egy emberalakú, fekete bársonnyal bélelt fülke, amely pontosan az ő testméretére volt szabva.
A vevő minden teketória nélkül kihúzta a csiszolt dugót, és a szekrény alsó nyílásába öntötte a sűrű folyadékot. A tölgyfa éhes sziszegéssel nyelte el az esszenciát, miközben a pult mélyén végleg elhallgatott a fogaskerekek ketyegése.
A bolt elülső ajtaján ebben a pillanatban élesen megszólalt a rézcsengő, és a küszöbön egy újabb lépés koppant a poros fapadlón.