362/2. Az akusztikai páramentesítő — A hamis magyarázat

Az antikvárius megköszörülte a torkát, és megpróbált visszanyerni némi szakmai tekintélyt.
– Tisztelt hölgyem, ez pusztán a bútorzat beépített akusztikai páramentesítője – magyarázta túlzottan is élénk hangsúllyal, miközben gyanakvó pillantást vetett a szekrényre. – A ritka kötetek rezgésszámát regisztrálja, nehogy a tintamolekulák átrendeződjenek a levegő páratartalmától. Abszolút szabványos eljárás.
A nő meg sem moccant, csak bőrkesztyűs mutatóujjával finoman megérintette a sárgás szalagot. A leiraton szereplő hullámvonalak halványan derengtek, majd apró, kattogó betűkké rendeződtek át a szeme előtt. A leirat nem garancialevél volt, és nem is páratartalom-jegyzék.
– A páramentesítők ritkán fogalmaznak ilyen választékosan – jegyezte meg a vevő szárazon, és a papírra mutatott, ahol a diagram alatt most egyetlen gépelt sor állt: *„Az akusztikai illeték fedezetlen.”*
Az antikvárius reszkető kézzel nyúlt a rézgomb felé, hogy kézzel állítsa le a folyamatot, ám mielőtt hozzáérhetett volna, a tölgyfaszekrény ajtaja halk kattanással résnyire nyílt. Odabent, a polcok sötétjében egy apró, sárgaréz alkatrészekből álló szerkezet kezdett ütemes, mechanikus kattogásba, mint egy éhes pénztárgép, amely hiába várja a megfelelő érmét.
A pulton fekvő három ezüstérme ekkor lágyan megrezdült, s az egyik lassan gurulni kezdett a résnyire nyitott szekrényajtó felé.