361/3. A sziszegő könyv — A gomb titka

Az antikvárius idegesen megköszörülte a torkát, ezúttal erőteljesebben, mintha elfojtana egy kellemetlen mellékzöngét. „Ó, az csak a régi pult, hölgyem,” – magyarázta kapkodva, elmosódottan intve a bútorzat felé. – „Évek emléke tapad hozzá. Néha felsóhajt, a múlt súlya alatt. Semmi jelentősége. A könyv maga a csend esszenciája.”
A nő azonban nem vette le a tekintetét a kötetről, mely most szinte vibrált a pulton. Finoman megérintette a puha bőrt. „Múlt súlya?” – ismételte meg gúnnyal. – „Vagy inkább a jelen terhe?” Tekintete az antikvárius idegesen rángatózó ujjaira siklott, majd vissza a könyvre. „Ha tényleg annyira csendes, miért érezni, hogy minden porcikája ordít? Ez az illat… mintha bebalzsamozta volna a szót.”
A prémium bőr illata valóban felerősödött, fojtogatóan mély volt, mint egy lezárt sírkamra levegője. Az antikvárius verejtékezni kezdett. A „nyikkanás” megismétlődött, de ezúttal mélyebbről, a pult alól, mechanikus, feszülő hang kíséretében. Mintha valami belülről próbálná kifeszíteni magát.
„Nos, hölgyem, az illat az exkluzív feldolgozási eljárás eredménye,” – hadarta az antikvárius, kétségbeesetten keresve elterelő mozdulatot. Megpróbálta óvatosan eltolni a könyvet, mintha ezzel akadályozná, hogy „beszéljen” tovább. – „A legtisztább alapanyagok, a legfinomabb technológia… semmi, ami zavarhatná a nyugalmat.”
A nő azonban határozottan visszatartotta a kezét, mielőtt az antikvárius elérhette volna a kötetet. Ujjaival lassan végigsimította a borítót, szemei mélyen a sötét bőrbe fúródtak. Egy sziszegő hang tört elő a könyv lapjai felől, olyan finom volt, hogy alig lehetett hallani. Mintha maga a könyv venne levegőt, vagy épp… kifújná. Az antikvárius azonnal tudta, ez már nem a pult. Ez a könyv volt. És egyáltalán nem volt csendes.
A nő elmosolyodott, egy olyan mosollyal, ami egyszerre volt elbűvölő és dermesztő. „Látja?” – mondta halkan. – „Nem is olyan csendes. Vagy talán csak most ébredt fel igazán? Kíváncsi vagyok, mit rejt a lelkemnek ez a »prémium minőségű« darab.” Ezzel finoman, de határozottan kinyitotta a kötetet. Az antikvárius döbbenten figyelte, ahogy a lapok felpattannak, és a köztük lévő mélyedésből egy apró, rézszínű gomb villan elő.