360/6. A sárgaréz billentyű — A hiánytalan nyugtázás

A gomb lenyomásakor a sárgaréz tálca szélei azonnal felpattantak, és finom, bőrborítású szorítóként záródtak rá a köpcös úr mutatóujjára. A nyomás épp csak annyira volt határozott, amennyit egy úriember a minőségi kézfogástól elvár.
– Pompás ujjlenyomat-azonosítás! – bólintott elismerően a vendég, miközben a pult alatti vákuumcső fojtott cuppanással szívta be a fogadótér maradék levegőjét. A párnázott falak egyre közelebb simultak a kabátjához, amit ő a személyre szabott, ergonomikus illeszkedés legfelsőbb fokaként értékelt. – Kifejezetten pihentető ez a testreszabott tartás.
Odafönt az antikvárius a fülelőcsőből kinyúló sárgaréz tölcsérre tapasztotta a fülét. Két ujjával feszülten szorította a sárga kötet szélét, miközben a szekrény kulcslyukából előkanyargó perforált papírcsík szaporán tekergett a padlón. A papírra rajzolódó tüskés grafikon szerint a lent rekedt ügyfél elégedettségi indexe elérte a maximális értéket.
A Mélyraktár automata feldolgozója halk kattanással nyugtázta a mérést. A süllyesztő padlóján lévő réztálca visszahúzódott, ám a köpcös úr ujját a szorító billentyű nem engedte el: helyette egy apró, cizellált fémtábla csúszott elő a vájatból, rögzítve az átvétel pontos időpontját.
A fogadófülke mennyezetén ekkor egy apró, kristályüveg lencse villant meg. A köpcös úr illedelmesen kihúzta magát, várva a csatolt fényképes bizonylat elkészültét, mit sem törődve azzal, hogy a háta mögött a zárt ajtó helyén már csak a présgép sima acélfala állt.