359/1. A belépő vendég — Az egyensúly próbája

Az antikvárius két kézzel kapaszkodott a tölgyfa pult szélébe, miközben a cipője talpa tehetetlenül siklott a lejtőssé vált padlódeszkákon. A Mélyraktár sötét garatja sziszegve várta az újabb alapanyagot, s a rugós mechanika türelmetlenül kattogott a háta mögött.
Ekkor a bejáratnál megjelent egy elegáns, sárga gumicsizmát viselő úriember. Óvatosan összecsukta mintás esernyőjét, majd a küszöbön állva még egyszer megkocogtatta a rézcsengőt.
– Jó napot kívánok! – köszönt halkan, mit sem sejve a hátsó helyiség baljós dőlésszögéből. – A kirakatban láttam egy önműködő esernyőtartót. Érdeklődnék, hogy garanciális-e még.
Az antikvárius feszülő izmokkal, vörösödő arccal préselte ki a szavakat, miközben görcsösen marta a pult peremét:
– Rendkívül… megbízható… darab! Csak némi… bejáratást… igényel!
A vendég tisztelettudóan előrelépett egyet. Súlyos lépte nyomán a padló nyikordult egyet, s a billenődeszka meglepő módon hirtelen visszazökkent a helyére. A Mélyraktár lejárója csattanva bezárult, s a szekrény mélyén a számláló egy pillanatra elhallgatott.
A sárga gumicsizmás vásárló elégedetten nézett körül a csendes boltban, s a sarokban álló fémvázas rekesz felé intett.
– Remek. Akkor mindjárt kipróbálom a sajátommal.
A sarokban lévő rézállvány ekkor halk, mechanikus ketyegéssel elmozdult a fal mellett.