358/6. A rézkar mozdulása — A Mélyraktár előszobája

Az antikvárius megállt a vörösen izzó tábla alatt, és fojtott lélegzettel figyelte a sárgaréz kart. A plüssbélésű rekesz kristálylencséje mögött elmosódott árnyékként derengett az új vevő pánikba esett arca.
– Ez félreértés! Nem vagyok küldemény! – kiáltotta a vásárló, hangja azonban a vastag bársonybélésen át szelíd, dallamos mormolássá szelídült.
A falba épített szerkezet melegen kattant egyet. A beépített akusztikai elem a vevő kétségbeesett tiltakozását automatikus feladói nyilatkozatként regisztrálta. A mennyezetből egy keskeny papírcsík gördült alá, egyenesen az antikvárius remegő tenyerébe.
– „Expressz kategória: feladva visszavonhatatlanul” – olvasta a boltos szaggatottan, miközben szemüvegét igazgatta. – „Kézbesítési határidő: azonnal.”
A sárgaréz kar magától elmozdult, sima, olajozott ívet leírva a fal mentén. A padlósínek újabb zakatolással mozdultak meg, és a rekesz lassan csúszni kezdett a Mélyraktár felé vezető sötét akna torka felé.
Ekkor a háttérben rekedt utazóláda felnyögött. A brutális acélütköző rácsozata megroppant a fából készült test súlya alatt, ahogy a féltékeny bútor centiméterről centiméterre küzdötte előre magát a szűk folyosón, nyomában korhadt famorzsát és elpattant rézszegecseket hagyva.
A mélyből nehéz, fémes szag csapott fel, ahogy a mélyraktári csapóajtó lassan süllyedni kezdett.