358/4. A plüssbélésű rekesz — A méretvétel

A fémes kaparászás egyre ütemesebbé vált a sötétben, mintha egy túlhúzott óramű próbálna áttörni a tölgyfa ajtólapon. Az antikvárius a falhoz lapulva próbált láthatatlanná válni, miközben a padlóból kiemelkedő, plüssbélésű faelemek maguktól nyíltak szét, mint egy méregdrága hegedű tokja. A rugós karok nem teketóriáztak: a riadt vásárlót szelíden, de határozottan beemelték a bársonyos rekeszbe.
– Álljon meg a menet! – tiltakozott a vevő, bár a puha selyem bélés meglepően kényelmesnek bizonyult. – Én nem vagyok visszáru, és pláne nem vagyok törékeny!
Az utazóláda ekkor elkeseredett nyikordulással dobta le magáról a fedelét, s egy sárgaréz csavar pattant ki a pántjából, egyenesen a bolti szőnyegre. Féltékenysége szinte tapintható volt: évtizedek óta várt erre a luxuskategóriás átsorolásra, míg ez a nincstelen ügyfél pár pillanat alatt megkapta a királyi bánásmódot.
A kulcslyukból ekkor nem egy mechanikus szörnyeteg, hanem egy hosszú, hajlékony sárgaréz mérőszalag nyúlt ki. Csendes sziszegéssel tekeredett a plüssdoboz köré, gondosan ellenőrizve a csomag köbtartalmát. Az antikvárius elfojtott lélegzettel figyelte a mutatók táncát a falon függő számlapon.
– Hát ez pompás – suttogta a boltos, miközben szaggatottan szedte a levegőt. – A rendszer önt nemhogy elfogadta, de kiemelt sürgősségi küldeménnyé nyilvánította. A díjat pedig a levélnehezék fedezi.
A kiköpött rézcsavar lassan elgurult a sötét folyosó felé, ahonnan fojtott, gőzmeghajtású sípszó hallatszott.