356/2. A vízjel profilja — A dombornyomott reklamáció

Az antikvárius közelebb hajolt a gépből kiemelkedő laphoz, s pápaszemét az orrnyergére tolva tanulmányozta a halvány rajzolatot. A papírrostok finom hálójában nem a gyártó megszokott címere rajzolódott ki, hanem egy tátott szájú, meglepett emberi profil.
– Rendkívül ízléses dombornyomás – mormogta elégedetten az öreg, miközben hüvelykujjával óvatosan megsimította a finoman barázdált papírt. – A prémium kategóriás irattári anyagoknál manapság ritka az ilyen kifejező akusztikai lenyomat.
A sarokban álló, vasabroncsos utazóláda ekkor rövidet és éleset rezzent, mintha egy hirtelen tüsszentést igyekezne elfojtani. Az antikvárius felé sem fordult; megszokta már, hogy a hátrahagyott holmik néha sajátos véleményt formálnak a minőségi papírárukról. Ehelyett a csontnyelű nagyítójáért nyúlt, hogy közelebbről is megvizsgálja a vízjelbe szorult apró, szinte olvashatatlan betűsorokat, amelyek a figurális profil ajkai közül indultak ki.
A szöveg szigorú, szabályos gót betűkkel rögzítette: „A vásárlói reklamáció véglegesen elnémítva, a tétel anyaga újrahasznosítva.”
– Zseniális bürokratikus formatervezés – bólogatott az antikvárius, és a lapot az asztalon fekvő sárgaréz iktatómappába fektette. A papír ekkor halk, selymes suhogással simult a kemény borítóra, mintha csak egy mély sóhajt engedett volna ki magából.
A hátsó szoba félhomályából hirtelen tompa, fémes kattanás hallatszott: a rézhenger egy újabb pecsétnyomót fordított a pult iránya felé.