355/6. A gépies számlázás — A bürokratikus csapda

Az antikvárius óvatosan kinyújtotta a kezét, és közelebb hajolt a sötétben halkan ketyegő rézhengerhez. A gépből tekergőző papírcsík finom raszterrel nyomtatott, kék betűs sorokat tartalmazott, pontosan úgy, mint egy túlbuzgó közjegyző elszámolási íve.
„Nos? Mit firkál ez a rezes veszedelem?” – sziszegte a vevő, miközben a rézcsövet gyanakvóan maga előtt tartotta. Hangjában a düh és a pánik keveredett, ahogy megpróbált átlátni a boltos válla felett.
„Úgy tűnik, ön tévesen lett vételezve” – felelte az antikvárius szárazon, miközben elszakította a nyomtatott szalagot. A papíron a vevő pontos magassága, ruházatának szövetsűrűsége és a mellkasán derengő leltári kód szerepelt, megspékelve egy azonnali szállítási utasítással. „A rendszer Önt selejtezendő irattári hordozóként azonosította. És a feladási bélyegző már rá is került a kabátjára.”
A vevő kétségbeesetten felháborodott. „Ez abszurdum! Én egy magánszemély vagyok, aki mindössze egy gőzmozdonyos térképet akart vásárolni!”
„A Szelektív Irattár automatikája ritkán bocsátkozik filozófiai vitákba” – vágott közbe az antikvárius élesen. A rézhenger alatti résen keresztül halvány, narancssárga gőzsugár csapott ki, miközben a kopott padlódeszkák zúgva megindultak lefelé.
A lábuk alatt hirtelen egy nehéz csapóajtó lendült ki a sötétbe, felfedve egy mélybe vezető, spirális csúszdát, ahonnan acélkapcsok halk csörgése visszhangzott.