347/8. A forgókorong — Az automatizált váltás

A forgókorong fémes sikoltással pörgött fel. Az utazóláda hidraulikus karjai nyers erővel kényszerítették az antikváriust, hogy a körív szélén maradva, tökéletes érintőirányban lépkedjen. A sárga villogó ritmusa egybeolvadt a férfi szaporázó szívverésével.
– Kanyarodási sugár: elfogadható. Vontatási hatásfok: optimális – kurrantotta a hivatalnok, miközben lazán átlépett a korong mozdulatlan közepére. Zsebéből előhúzott egy vastag, sárgaréz kapcsot, és egyetlen határozott mozdulattal rákattintotta az antikvárius nyakára. – A teherhordó szerelvény kalibrálása ezzel befejeződött.
Az antikvárius megpróbált tiltakozni, de a nyakörv nyomására csak egy halk, gépies szisszenés hagyta el a torkát. A láda fémkarjai ekkor elernyedtek, ám a kapocs belső rézhuzalai már közvetlenül az ő saját izmait irányították.
A hivatalnok ekkor megkönnyebbülten sóhajtott. Komótosan levette elnyűtt, pecsétes egyenruháját, és gondosan összehajtva behelyezte az utazóláda most feltáruló, puha bársonnyal bélelt belső rekeszébe. Majd elégedett mosollyal maga is bemászott a ládába, és magára húzta a nehéz tetőt.
– Jó munkát kívánok az új műszakhoz, ellenőr úr – hangzott a láda mélyéről a tompa, udvarias hang. – A hivatalos bélyegzőt a homlokáról automatikusan átregisztráltuk.
Az antikvárius gépiesen kihúzta a derekát, miközben a lábában lévő rézhuzalok engelmesen fordították el a testét a raktár bejárata felé.
A mélyraktár távoli, sötét sarkában ekkor éles csikorgással megmozdult a szállítószalag, és egy újabb, gyanakvó léptekkel közeledő alak árnyéka vetült a nyirkos téglafalra.