347/1. A nyitott utazóláda — A rugós szerkezet

A pattintó zár hangja fémesen csattant a félhomályos sarokban, mint egy száraz, fegyelmezett köhögés. Az utazóláda sárgaréz fedele lassan, milliméterről milliméterre emelkedett fel, mintha egy láthatatlan, ámbár rendkívül kimért kéz tolná felfelé alulról.
Az antikvárius megállt a kopott szőnyeg szélén, és óvatosan megtörölte pápaszemét. A sarokban álló láda korábban mindössze egy makacs, eladhatatlan berendezési tárgynak tűnt, amely leginkább a port gyűjtötte, most azonban tiszta, fanyar kenőolaj- és kámforillat áradt a belsejéből.
A fakó selyembélésű rekeszekben nem régi ruhák vagy elfeledett úti okmányok feküdtek, hanem precízen elrendezett, számozott rézkulcsok. Mindegyik kulcs szárán apró, finom gravírozás csillogott, amely egy-egy hivatali iktatószámot és egy B-szárnytáblázatot mintázott.
A láda duplafenekén egy rugós szerkezet halk, ritmikus zümmögésbe kezdett, ahogy a belső sárgaréz fogaskerekek pontos pozícióba álltak. Az antikvárius elgondolkodva nyúlt a legfelső, egyes számmal jelölt sárgaréz kulcsért, ám mielőtt ujjai hozzáértek volna, a padló alatt mély, tompa rezonancia futott végig.
A hűvös raktárhelyiség felől ekkor finom, szabályos léptek zaja szűrődött ki, mintha valaki egy frissen kivasalt zubbony szövetét igazgatva közeledne a sötétben.