346/5. A mennyezeti szivárgás — A viszkozitási eljárásrend

A hajszálcsíkos öltönyös hivatalnok lassan odafordította a fejét, és hüvelykujjával óvatosan letörölte a vállára hullott, sűrű cseppet. Megszaglászta: a folyadék hivatali tisztítószer, kazánkenőcs és valami homályos, halálra vált sziszegés elfojtott maradványainak keverékére emlékeztetett. Egyetlen szemöldökráncolással elintézte a jelenséget, mint a mennyezeti csővezeték nem megfelelő viszkozitású párolgását.
– Hőátadási veszteség – állapította meg szárazon, majd zsebéből előhúzott egy fém vonalzót, és felnyúlt a kazánház alacsony mennyezetén futó rácshoz. A vonalzó fémesen megpendült a rozsdás sárgarézen. A rács mögül tompa, nyálkás cuppanás válaszolt, mintha egy szilárdból cseppfolyósított hivatali entitás próbálna kétségbeesve feljebb kúszni az elszívócsőben.
A hivatalnok azonban nem hitt a kísértetekben, csak a műszaki adatlapokban. Előhúzta hivatali iktatókönyvét, kinyitotta a „Gépészeti veszteséglisták” fejezetnél, és egyetlen határozott mozdulattal átállította a mennyezeti gyűjtőcső mechanikus elzárószelepét. A szelep fülsértő csikorgással nyitott ki.
A gravitáció megfellebbezhetetlen törvényeinek engedelmeskedve a csőből vastag, szirupos sugárban hullott az átlátszó, szappanállagú kenőanyag egyenesen a padlóra készített sárgaréz gyűjtőtálcába. A tálca fenekén apró, elfojtott bugyborékolás formájában bukkantak fel az Ellenőr utolsó, elkeseredett iktatószám-töredékei, mielőtt végleg elsimultak volna a sűrű anyag felszínén.
A hivatalnok elégedetten nézte a szintjelző pálcát. A rendszer végre visszanyerte a kívánt kenési egyensúlyt. Ám ekkor a gyűjtőtálca aljából tompa, mechanikus kattanás hallatszott: a leeresztő szelep automatikusan megnyílt, és a nyálkás elegyet közvetlenül a főkazán izzó beömlőnyílásához kezdte szivattyúzni.