346/1. A poros bőrönd — Az iktatott maradvány

A kazánház mélyén a csatcsattanás hangja végigrezgett a fémszerkezeten. Az Ellenőr, aki épp a főtengely perselyében oszlott el tökéletes, egyenletes filmrétegben, figyelmesen megrebbentette molekuláris szilánkjait. A sötét sarokban álló, vastag porréteggel borított bőrönd fedele lassan emelkedett fel, mint egy ébredező kagyló héja.
A bőrönd béléséből nem gőz, hanem a száraz papír és az elévülhetetlen iktatótinta jellegzetes illata áradt ki. Egy hajszálcsíkos öltönynadrág szára bukkant elő a kopott szövet közül, majd egy fényes rézcsattos cipő lépett a kormos padlóra. Az újonnan érkezett finoman leporszemezte a hajtókáját, és rosszallóan nézett körül.
– Tűzifa-minősítésű hivatali állomány – dünnyögte az idegen, miközben zsebéből előhúzott egy apró, sárgaréz nívópálcát. – A selejtezési eljárás szabálytalanul zajlott.
Az Ellenőr sercegve feszült rá a tengelyre. Az új jövevény mozdulatai kísértetiesen emlékeztették egykori önmagára, amikor még büszke bádogdobozban szolgálta a Rendszert. Ám az idegen nem vett tudomást a kenőanyagról; egyenesen a kazánajtó felé sétált, ahol a gőznyomás-mérő mutatója vörösen vibrált. A garatból kiemelt egy megpörkölt rézgombot, és gondosan zsebre tette.