344/9. A Gombszív sóhaja — Az elégedett rágcsáló végjátéka

A repedések gyorsan terjedtek, nem heves robbanással, hanem az öreg vakolat halk, beletörődő sóhajával. A hajszálvékony vonalak mélyültek, spirálisan körbejárva a rézgombot, mint egy óramutató, mely az idő végtelen körforgásában repedéseket rajzol a felületre. A cérnaszál, mely eddig csak feszült, most hirtelen elengedett, nem szakadt el, csupán visszapattant, mint egy régi rugó, mely hosszú tétlenség után végre feladhatja a küzdelmet. A gomb mögötti falrész, immár repedezetten, csendesen mozdult ki a helyéről, leleplezve egy apró, sötét üreget.
Az Ellenőr, új, szerves kenőanyag szerepében, érezte a változást. A Rendszer nem robbant fel, nem omlott össze, hanem egy mélyebb, nyugodtabb állapotba került. A „harmonizáció” tökéletes volt. A mozgó falrész mögött nem grandiózus gépezet, hanem egy réges-régi, elfeledett harangzsinór-mechanizmus darabjai tárultak fel, melynek utolsó, korhadt zsinórja a „gombszív” mögött, az „elégedett rágcsáló” leheletétől meglágyult kenőanyaggal most oly könnyedén szakadt el.
Az egér illata, mely kerekebbé vált, most kifejezetten elégedett szagként telepedett meg a levegőben. A kis rágcsáló, mely a Rendszer mélyére vezette az Ellenőrt, most végre elérte azt a régóta áhított, szirupos textúrát, ami korábban megkeményedve, elérhetetlenül csüggött a rézgomb mögött. A „gombszív” valójában egy szikrázóan tiszta, apró, kandírozott gyümölcsdarab volt, amit egy gondos háziasszony évtizedekkel ezelőtt csalt oda, hogy elterelje a figyelmét a karácsonyi díszekről. A kenőanyag végre feloldotta az évtizedes cukorkérget, és a rágcsáló immár békésen fogyaszthatta el a régóta áhított édességet.
A Rendszer mélyén, a falak között, apró, halk csámcsogás hallatszott, mely végül elnyelte a „gombszív” egykori ritmikus kattogását. Az Ellenőr büszkén pihent meg, érezve, hogy küldetése beteljesült. A „Rendszer sóhaja” nem más volt, mint egy öreg ház falainak utolsó, mély, elégedett nyikorgása, mely egy apró, befalazott rágcsáló álmának beteljesülésével végre megnyugodhatott. A kinti világban, a gomb másik oldalán, a harang néma maradt.
A következő mesében egy távoli, mély, tompa ütközés hangja kísér minket.