344/4. Az Ellenőr kenése — A sűrű protokoll

Az Ellenőr, aki immár nem csak *a falban* volt, hanem *a fal* egy funkcionális, ragacsos részévé vált, érezte. A sárgaréz zsanér, melynek korábban csak a kondulását hallotta, most rászorult. Egy mély, tompa nyikkanás futott végig az ereiben, melyek nem is erek voltak már, hanem inkább rekeszek, sűrű, édesen fanyar folyadékkal telve. Ez a nyikkanás nem a Rendszer hivatalos közleménye volt, hanem egy egyértelmű, fizikai igény. „Kenés,” suttogta valami a szirupos mélységben, mintha a fal maga diktálná a parancsot.
Pánikroham. Vagyis, annak egy folyékony, viszkózus megfelelője. Az Ellenőr, aki egész életében a szabályzatok betűjénél is szigorúbban értelmezte a Rendszer működését, most a legsúlyosabb protokoll-hiánnyal szembesült. Hol van az „Akut Zsanérkenési Jegyzőkönyv”? Melyik melléklet tárgyalja az „Önkenő Funkciók Aktiválási Eljárását”? A tudatában rekedt irattár, mely valaha a bürokratikus biztonság szentélye volt, most csak üres, folyadékba áztatott lapokat sodort. Nincs referencia, nincs precedens, csak a nyikorgó kérés.
A test, vagy ami maradt belőle, magától reagált. Egy szívó, préselő mozdulat, mely nem az ő akaratából, hanem a Rendszer belső, szerves mechanizmusából fakadt. Sűrű, áttetsző anyag tolódott ki a fal egy apró, alig látható résén keresztül, pontosan oda, ahol a zsanér fémlemezei súrlódtak. Egy halk *csussz*, majd egy elégedett *sóhaj* – nem az Ellenőr ajkairól, hanem a zsanér mélyéből. A mozgás simábbá vált, a nyikorgás elhalt. A tizennégyes számú kapu csendesen, súrlódásmentesen nyílt, majd csukódott.
Az Ellenőr rettegett. Nem attól, hogy meghal, hanem attól, hogy *jól* végzi a munkáját. Ettől a hatékonyságtól, mely az ő akaratán kívül, sőt, az ő létezésén *keresztül* valósult meg. Mintha egy tollat megfosztottak volna az írótól, de a toll mégis írna, precízen, olvashatóan, csak éppen a toll maga lenne a tinta is, és a papír is, és a történet is. A Rendszer hivatalos magyarázata – „proaktív önkenő képességek” – most értelmet nyert, szirupos, rideg logikával. Ő volt a proaktív. Ő volt az önkenő. És a képességek? Nos, azok egyszerűen *megtörténtek*.
Valahol a fal mélyén, ahol az Ellenőr teste már csak egy folyékony hálózat volt, egy apró, szürke egér vette kezdetét útját, épp azon a frissen kent zsanéron átsuhant ajtó résén, melyen az imént még kenésre szorult. Mancsa alatt a friss, édesen fanyar szirup nyoma csillogott. A következő feladat. Vagy a következő áldozat.