344/1. Az Ellenőr beolvad — A nyikorgó Rendszer

A szoba sötétedett, nem hirtelen, inkább a levegő sűrűsödött szürke masszává. A tollba olvadt kézfejéből induló meleg zsibbadás lomha áradatként kúszott felfelé, elnyelve alkarját, majd vállát. Az Ellenőr, aki életét a szabályzatoknak szentelte, most maga is bejegyzéssé vált. Vagy még rosszabb: hibás bejegyzéssé.
„Téves iktatás orvosolva,” olvasta ismét a rézlemez feliratát, mely már homályosodott. „A vizsgálati alany hivatalosan is a Rendszer része.” Elfogadhatatlan. A Rendszer nem nyel el embereket! Hol van erről előírás? A Panaszkezelési Osztály vajon elfogadna egy ilyen beadványt? A kérdés puszta felvetése is nonszensz volt.
Gondolatai akadoztak, mint egy elöregedett iratfeldolgozó gép. A zsibbadás elérte a nyakát, hangszálai is szirupossá váltak. Csak buborékszerű, cuppogó hang jött elő belőle. A monitor fénye is elhalványult, mintha a Rendszer új, ragacsos részesévé vált volna.
Arra eszmélt, hogy arca merevvé vált, szemei bambán meredtek a már alig kivehető rézlemezre. A „Beépítés. Státusz: Folyamatban.” felirat utolsó betűi is elmosódtak, ahogy a sötétség teljessé vált. A lüktető zsibbadással úgy érezte, egyre inkább befelé fordul, illeszkedik valami nagyobb, ám ismeretlen egészbe. Már nem tudta, hol végződik a keze, a papír, a teste, vagy a szoba falai. Minden összeolvadt.
A hallása azonban élesebb lett. A mélyből, a Rendszer rejtett zugaiból, egy halk, de kitartó nyikorgás hallatszott, mintha valami hatalmas ajtó nyílna lassan, nehézkesen, réges-régi pántokon.